Szeretem stílus és Nyalka...

...röviden így, bővebben pedig...

Nos.
Díjakat kaptam. Megint. Köszönöm.:)
Azt hiszem megtaláltam a módját, hogy személyesen vegyem át Hajnitól és Kedotól.
Blogtér. Jó ez itt nagyon. Kedves, figyelmes, egymásra! figyelmes, alkotó emberek... de van egy HELY,  a legjobb hely, ahol hangot is adhatok örömömnek, mert díjat kapni, valaki számára fontosnak lenni jó érzés nagyon. Sőt! ezt a díjat tovább is adhatom, ahogy az a díjszabályzatban leírva vagyon, csak el kell jönni érte... Mindenkinek, akinek ott a helye... Mert vannak sokan. (Ha most tudnátok milyen hosszú ideig tartó díjkiosztás játszódott le lelki szemeim előtt!!!....)
Nem tudod hova? Kérdezd Colettet! Vagy Hokatát! Vagy Makay Anikót. Antalandit... És válaszolok szívesen én is.
Jó hely. Egy másik dimenzió...

Nos? Ki jön a díjáért?

A végére...

...odamerészkedtem. Nem is alkotni, ahhoz a szombat délután már igen csak az utolsó pillanat volt. Hokata ígért egyszer egy nem virtuális ölelést... Nem túlzás, hogy érdemes volt ezért messzire utazni... Nagyon messzire...egy másik dimenzióba. Ahol az időt másképp számítják... és sok minden más, mint ami ebben a blogtérben az meglátszik... Túl a dombtetőn van egy hely, ahol megtörténhetett...

 néhány - nem virtuális - ölelés...:)

volt sok...

igazi...

meg még igazibb...

Láttam itt a barátságtakarót is!!!

megtapogattam...

mögé bújtam...

kitalálgattam melyik blokk kié...

mosolyogtam...

elismertem...

ámultam az egyszerű szépségtől...

sajnáltam, hogy lemaradtam pl. erről...

Anikó már fent a dombtetőn megmondta, hogy csodálatos a hely...

Biztos mondott volna még sok mást is a napraforgó tábla mellett üldögélve velem a kék takaróján, 

csak annyira sokat beszéltem... beszéltem... beszéltem...

 Olyan Ő... rád figyel... valóban...

A kreativitás semmilyen szinten nem ismert határokat...:)))

Annyi mindenre voltam kíváncsi...

És ők is...:)

és arra is, hogy jövőre kik lesznek ott,

  vajon hány DE után érek mégis oda...

hány kifogásom lesz, miért vonom meg magamtól a jót...

Azért Colette írj fel mégis légyszíves!...:)
Köszönöm!

Utóirat Larionnak és a hasonló lelkű embertársainak:

amikor az utolsó útszakaszt tettem meg a földúton odafelé, éppen ez a zene szólt a Quimbytől... Tudom, hogy várod a levelem...még ülepednek bennem a történtek, nem olyan egyszerű azt leírni... az biztos, hogy jövőre ott a helyed... biztos...:)


Ez a bejegyzés - tudom - eléggé sajátos nyelvezetű, picit személyeskedő is... ne haragudjatok ezért... jövőre veled is ugyanott... Rendben?